Enyhe túlzással talán azt mondhatnám, hogy volt szerencsétlenségem kilátogatni a Budai Várban megrendezésre került Édes Napok csokoládé fesztiválra, ami első látásra sok minden jóval kecsegtetett, de mindjárt a jegypénztáraknál feltüntetett jegyárak az életkedvemet is elvették. Történetesen 1900 Ft volt egy felnőtt jegy és 6 éves kor felett 900 Ft-t kértek a belépésért. Ez egy család esetében átlagosan 6000-8000 Ft-t is jelenthetett alsó hangon. A jegy pénztárat elhagyva még élt a remény, hogy ha már bent vagyunk, talán betegre ehetjük magunkat és egy életre elmegy a kedvünk minden édességtől.
Hát elment, de nem emiatt, hanem mert gyakorlatilag egyetlen hostess lány volt olyan kedves, hogy repi csokit osztogatott, rajta kívül minden kiállító izmos pénzeket kért a portékákért. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kifizetett belépőn kívül további 5-6000 Ft, vagy még több is elugorhatott édességre.
Az ember azt hinné, hogy ha már van belépő, akkor bent kicsit eszegethet érte, de legalábbis nem a bolti áraknál drágábban jut csokoládé különlegességekhez. Gyakorlatilag a belépőért nem járt egyéb, mint egy lehetőség a fesztivál keretein belül történőt további pénzköltésre.
Aztán eszembe jutott, hogy nincs itt gazdasági válság, hiszen hömpölyög a tömeg és van mit csokiba aprítani. Megjegyzem hála Istennek.
Lassan kikecmeregtünk a tömegből és egyre inkább konstatálni lehetett, hogy finom kis kóstolókról szó sincs és jobb lelépni, mielőtt ránk tukmálnak egy különleges csoki darabot 1290 pénzért. Elnézve az árusokat, nem éreztem egy jó kis piac hangulatát, ahol az ember szívesen vásárol, inkább a „még nem adtunk el sok mindent, miből lesz helypénz” című arckifejezés volt leolvasható.
A várhegyről történő lejutást a gyerekekkel a sikló nevű eszköz segítségével terveztem, de a történelem megismételte magát és az arcomba vágtak egy olyan jegyár táblázatot, hogy összevetve a szolgáltatás milyenségével, nyomban elvetettem. Siklózzanak átverődve a japán turisták, de ez nem magyar embernek való.
Szép volt, drága volt, köszönjük, ennyi.
Legyen ezen eset E-vel emlegetve
Egy hete lettem szerencse vesztese egy emelt helyen, legyen neve hegy.
Eme emelt terepen, melynek eredete nemes emberek-fegyveres tettek mezeje, lett egy feszt.
Emberek szerveztek fesztet melyben rengeteg gejes, epres, meggyes nedvek, kekszek lettek szemnek, nyelvnek szegezve.
De ezen helyen rengeteg ezresem lett elvesztve, mert jegyeket vettem.
„Eszel kekszet? Ezresedet tedd le!”
Nem!!!
De!!
„Legyen kedved meggyes elegyemhez, gyere vedd meg!”
Egye fene, vettem. Egyre kevesebb lett ezresen zsebemben. Elegem lett, mert emellett ember tenger kerengett.
Eredjek el? Vegyek? Egyek? Ej, elmegyek. Tettek mezeje lett helyem.
Ej, eme hegynek pereme meredek. Ereszkedjek le???
„Gyertek emberek, ereszkedjetek le, ezresekkel kezemben leeresztelek benneteket!”
Nem, engem nem. Elvetettem.
Nem ezres mentes ember helye ez. Nem tehettem egyebet, csendes gyermekemmel kezemben, felemmel mellettem elmentem.
THE END
